Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Pemetefű
Pemetefű
Dió
Dió
Katáng
Katáng
Zsurló - Mezei zsurló
Zsurló - Mezei zsurló

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

tavaszi kankalin (1), immunerősítés (1), gyermekláncfű(3), gyógynövény gyűjtés (2), fitoterápia (1), Szedd Magad levendula(1), Sudárné Boros Erzsébet (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövény felhasználás (1), Herbária Zrt. (1), gyógynövény termesztés (7), Nyílt nap(1), főzet (1), Agrárminisztérium (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), megfázás (1), 70 éves Herbária (1), Pannonhalmi Főapátság (4), Szőke András (1), Felsőoktatási szakképzés (3), lándzsás útifű (1), MATE (2), Herbamesék (1), kamilla(2), kamilla gyűjtése (1), pettyegetett tüdőfű (1), év tanyája (1), citromfű (1), filmforgatás (1), kasvirág (1), fecskefű (1), Nagy István (2), étrend-kiegészítő (2), mezei zsurló (1), illatos ibolya (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tea (2), homoktövis fogyasztása (1), svédcsepp (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), húgyúti betegségek (1), galagonya felhasználása (1), homoktövis gyógyhatásai (2), zamatos turbolya (2), nyírfa (1), felfázás (1), Szentes (1), kasvirág gyógyhatása (1), Gyógyfű Kft teák (2), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövénygasztronómia (1), szamóca (1), Naturland(4), Nagy Balázs (1), kijárási korlátozás (1), orbáncfű (3), medvehagyma szedés (1), OMÉK (3), oktatás (2), lándzsás útifű használata (1), Herbária története (1), gyógynövény gyűjtés(6), vízhajtó gyógynövények (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), koronavírus (1), homoktövis készítmények (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), csalán (3), Szent István Egyetem (1), Herbária termékek (1), gyógynövény feldolgozás (4), kender (2), Mecsek Tea(2), támogatás (1), EUROPAM (3), CBD (2), ehető vadnövények (1), golgotavirág (1), fagyöngy (2), kökény (2), Ürmös Porta (2), tyúkhúr (1), szárítmány-előállítók (1), bíborka és a varázsfőzet (1), aromaterápia (2), galagonya gyógyhatásai (1), Fitoherb kft (1), tőzegáfonya (1), orvosi macskagyökér (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), év gyógynövénye (7), MGYT (2), kukoricabibe (1), fitoterápiás tanácsadás (1), gyógynövénytea(2), homoktövis (2), kerek repkény (1), mesekönyv (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Aromaterápia
Aromaterápia
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

tavaszi kankalin (1), immunerősítés (1), gyermekláncfű(3), gyógynövény gyűjtés (2), fitoterápia (1), Szedd Magad levendula(1), Sudárné Boros Erzsébet (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövény felhasználás (1), Herbária Zrt. (1), gyógynövény termesztés (7), Nyílt nap(1), főzet (1), Agrárminisztérium (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), megfázás (1), 70 éves Herbária (1), Pannonhalmi Főapátság (4), Szőke András (1), Felsőoktatási szakképzés (3), lándzsás útifű (1), MATE (2), Herbamesék (1), kamilla(2), kamilla gyűjtése (1), pettyegetett tüdőfű (1), év tanyája (1), citromfű (1), filmforgatás (1), kasvirág (1), fecskefű (1), Nagy István (2), étrend-kiegészítő (2), mezei zsurló (1), illatos ibolya (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tea (2), homoktövis fogyasztása (1), svédcsepp (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), húgyúti betegségek (1), galagonya felhasználása (1), homoktövis gyógyhatásai (2), zamatos turbolya (2), nyírfa (1), felfázás (1), Szentes (1), kasvirág gyógyhatása (1), Gyógyfű Kft teák (2), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövénygasztronómia (1), szamóca (1), Naturland(4), Nagy Balázs (1), kijárási korlátozás (1), orbáncfű (3), medvehagyma szedés (1), OMÉK (3), oktatás (2), lándzsás útifű használata (1), Herbária története (1), gyógynövény gyűjtés(6), vízhajtó gyógynövények (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), koronavírus (1), homoktövis készítmények (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), csalán (3), Szent István Egyetem (1), Herbária termékek (1), gyógynövény feldolgozás (4), kender (2), Mecsek Tea(2), támogatás (1), EUROPAM (3), CBD (2), ehető vadnövények (1), golgotavirág (1), fagyöngy (2), kökény (2), Ürmös Porta (2), tyúkhúr (1), szárítmány-előállítók (1), bíborka és a varázsfőzet (1), aromaterápia (2), galagonya gyógyhatásai (1), Fitoherb kft (1), tőzegáfonya (1), orvosi macskagyökér (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), év gyógynövénye (7), MGYT (2), kukoricabibe (1), fitoterápiás tanácsadás (1), gyógynövénytea(2), homoktövis (2), kerek repkény (1), mesekönyv (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

NATURLAND Magyarország Kft.
dm Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
KarinaPlant Kft.
CIG Production Kft.
Mecsek-Drog Kft.
AgroPerfekt
Fitodry Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Herbária Zrt.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Gyógyfű Kft.
Mezőprodukt Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Héjjas Kertészet
Dóczi Ferenc Krisztián
Sudár birtok
Pannonhalmi Főapátság
Mohos Gyógynövény Lepárló