Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Kamilla  (Orvosi székfű)
Kamilla (Orvosi székfű)
Páfrányfenyő
Páfrányfenyő
Golgotavirág
Golgotavirág
Gyöngyvirág
Gyöngyvirág

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

csalán (3), gyógynövény gyűjtés(6), homoktövis (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Nagy István (2), lándzsás útifű (1), szamóca (1), medvehagyma szedés (1), kasvirág gyógyhatása (1), Herbária története (1), Szedd Magad levendula(1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény felhasználás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), homoktövis gyógyhatásai (2), OMÉK (3), koronavírus (1), gyógynövény gyűjtés (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), fitoterápia (1), nyírfa (1), aromaterápia (2), svédcsepp (1), filmforgatás (1), főzet (1), forrázat (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), tavaszi kankalin (1), nyugtató gyógynövény(1), felfázás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), Sudár birtok (5), 70 éves Herbária (1), GYSZT szakmai nap (1), gyermekláncfű(3), köptetők (1), Fitoherb kft (1), Gyógyfű Kft teák (2), golgotavirág (1), oktatás (2), fertőtlenítés (3), támogatás (1), Herbária termékek (1), illóolaj (2), gyógynövény (7), kerek repkény (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), kijárási korlátozás (1), év gyógynövénye (7), Herbária Zrt. (1), kasvirág (1), komló (1), Herbamesék (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tőzegáfonya (1), fitoterápiás tanácsadás (1), MATE (2), orbáncfű (3), szárítmány-előállítók (1), Szent István Egyetem (1), levendula (2), Agrárminisztérium (2), homoktövis fogyasztása (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kakukkfű gyógyhatásai (1), mezei zsurló (1), immunerősítés (1), plakátpályázat (2), Naturland(4), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), zamatos turbolya (2), kukoricabibe (1), Szőke András (1), Szentes (1), CBD (2), gyógynövénygasztronómia (1), Herbária (4), citromfű (1), Ürmös Porta (2), vízhajtó gyógynövények (1), tarackbúza (1), Mecsek Tea(2), orvosi macskagyökér (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), medvehagyma szezon (1), fagyöngy (2), tea (2), illatos ibolya (1), galagonya (2), kamilla gyűjtése (1), ehető vadnövények (1), kender (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), megfázás (1), Nyílt nap(1), bíbor kasvirág (6), Pannonhalmi Levendulanapok(1), mesekönyv (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Receptek
Receptek
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Aromaterápia
Aromaterápia
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

csalán (3), gyógynövény gyűjtés(6), homoktövis (2), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Nagy István (2), lándzsás útifű (1), szamóca (1), medvehagyma szedés (1), kasvirág gyógyhatása (1), Herbária története (1), Szedd Magad levendula(1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény felhasználás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), homoktövis gyógyhatásai (2), OMÉK (3), koronavírus (1), gyógynövény gyűjtés (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), fitoterápia (1), nyírfa (1), aromaterápia (2), svédcsepp (1), filmforgatás (1), főzet (1), forrázat (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), tavaszi kankalin (1), nyugtató gyógynövény(1), felfázás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), Sudár birtok (5), 70 éves Herbária (1), GYSZT szakmai nap (1), gyermekláncfű(3), köptetők (1), Fitoherb kft (1), Gyógyfű Kft teák (2), golgotavirág (1), oktatás (2), fertőtlenítés (3), támogatás (1), Herbária termékek (1), illóolaj (2), gyógynövény (7), kerek repkény (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), kijárási korlátozás (1), év gyógynövénye (7), Herbária Zrt. (1), kasvirág (1), komló (1), Herbamesék (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tőzegáfonya (1), fitoterápiás tanácsadás (1), MATE (2), orbáncfű (3), szárítmány-előállítók (1), Szent István Egyetem (1), levendula (2), Agrárminisztérium (2), homoktövis fogyasztása (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kakukkfű gyógyhatásai (1), mezei zsurló (1), immunerősítés (1), plakátpályázat (2), Naturland(4), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), zamatos turbolya (2), kukoricabibe (1), Szőke András (1), Szentes (1), CBD (2), gyógynövénygasztronómia (1), Herbária (4), citromfű (1), Ürmös Porta (2), vízhajtó gyógynövények (1), tarackbúza (1), Mecsek Tea(2), orvosi macskagyökér (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), medvehagyma szezon (1), fagyöngy (2), tea (2), illatos ibolya (1), galagonya (2), kamilla gyűjtése (1), ehető vadnövények (1), kender (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), megfázás (1), Nyílt nap(1), bíbor kasvirág (6), Pannonhalmi Levendulanapok(1), mesekönyv (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Herbária Zrt.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Mezőprodukt Kft.
CIG Production Kft.
Sudár birtok
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Györgytea - Pharmaherb Kft.
dm Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Dóczi Ferenc Krisztián
AgroPerfekt
NATURLAND Magyarország Kft.
KarinaPlant Kft.
Mecsek-Drog Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Gyógyfű Kft.
Héjjas Kertészet
Fitodry Kft.