Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Martilapu
Martilapu
Kakukkfű
Kakukkfű
Szenna
Szenna
Ziliz - Orvosi ziliz
Ziliz - Orvosi ziliz

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

Nyílt nap(1), tőzegáfonya (1), kasvirág (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária története (1), kijárási korlátozás (1), kerek repkény (1), étrend-kiegészítő (1), Mecsek Tea(2), kamilla gyűjtése (1), Fitoherb kft (1), homoktövis készítmények (1), oktatás (2), OMÉK (3), levendula (2), medvehagyma szezon (1), felfázás (1), fitoterápia (1), medvehagyma szedés (1), plakátpályázat (2), bíbor kasvirág (6), támogatás (1), Győrújfalu(2), tea (2), fecskefű (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya felhasználása (1), csalán (3), golgotavirág (1), szaporítóanyag előállítás (1), koronavírus (1), Herbamesék (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), aromaterápia (2), lándzsás útifű (1), gyermekláncfű(3), gyógynövénytea(2), tyúkhúr (1), tavaszi gyógynövények (3), Szedd Magad levendula(1), Herbária Zrt. (1), citromfű (1), illóolaj (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), kasvirág gyógyhatása (1), homoktövis (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Szentes (1), tavaszi kankalin (1), MGYT (2), svédcsepp (1), tanfolyam (1), bíborka és a varázsfőzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), év gyógynövénye (7), Pannonhalmi Főapátság (4), kökény (2), EUROPAM (3), vízhajtó gyógynövények (1), filmforgatás (1), homoktövis fogyasztása (1), gyógynövény gyűjtés (2), Felsőoktatási szakképzés (3), gyógynövény felhasználás (1), komló (1), fenyő (1), medvehagyma(2), köptetők (1), forrázat (2), kukoricabibe (1), illatos ibolya (1), megfázás (1), nyírfa (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kamilla(2), szárítmány-előállítók (1), homoktövis gyógyhatásai (2), mesekönyv (1), ehető vadnövények (1), főzet (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyitott birtok (1), Naturland(4), Szőke András (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kiállítás (1), gyógynövénygasztronómia (1), gyógynövény (7), kender (2), tarackbúza (1), lándzsás útifű használata (1), Nagy István (2), fagyöngy (2), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), mezei zsurló (1), gyógynövény termesztés (7), gyógynövény feldolgozás (4), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), csipkebogyó fogyasztása (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Receptek
Receptek
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Nyílt nap(1), tőzegáfonya (1), kasvirág (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária története (1), kijárási korlátozás (1), kerek repkény (1), étrend-kiegészítő (1), Mecsek Tea(2), kamilla gyűjtése (1), Fitoherb kft (1), homoktövis készítmények (1), oktatás (2), OMÉK (3), levendula (2), medvehagyma szezon (1), felfázás (1), fitoterápia (1), medvehagyma szedés (1), plakátpályázat (2), bíbor kasvirág (6), támogatás (1), Győrújfalu(2), tea (2), fecskefű (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya felhasználása (1), csalán (3), golgotavirág (1), szaporítóanyag előállítás (1), koronavírus (1), Herbamesék (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), aromaterápia (2), lándzsás útifű (1), gyermekláncfű(3), gyógynövénytea(2), tyúkhúr (1), tavaszi gyógynövények (3), Szedd Magad levendula(1), Herbária Zrt. (1), citromfű (1), illóolaj (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), kasvirág gyógyhatása (1), homoktövis (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Szentes (1), tavaszi kankalin (1), MGYT (2), svédcsepp (1), tanfolyam (1), bíborka és a varázsfőzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), év gyógynövénye (7), Pannonhalmi Főapátság (4), kökény (2), EUROPAM (3), vízhajtó gyógynövények (1), filmforgatás (1), homoktövis fogyasztása (1), gyógynövény gyűjtés (2), Felsőoktatási szakképzés (3), gyógynövény felhasználás (1), komló (1), fenyő (1), medvehagyma(2), köptetők (1), forrázat (2), kukoricabibe (1), illatos ibolya (1), megfázás (1), nyírfa (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kamilla(2), szárítmány-előállítók (1), homoktövis gyógyhatásai (2), mesekönyv (1), ehető vadnövények (1), főzet (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyitott birtok (1), Naturland(4), Szőke András (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kiállítás (1), gyógynövénygasztronómia (1), gyógynövény (7), kender (2), tarackbúza (1), lándzsás útifű használata (1), Nagy István (2), fagyöngy (2), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), mezei zsurló (1), gyógynövény termesztés (7), gyógynövény feldolgozás (4), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), csipkebogyó fogyasztása (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Györgytea - Pharmaherb Kft.
dm Kft.
Mecsek-Drog Kft.
CIG Production Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
NATURLAND Magyarország Kft.
Sudár birtok
Fitodry Kft.
Mezőprodukt Kft.
Héjjas Kertészet
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
KarinaPlant Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Herbária Zrt.
AgroPerfekt
Dóczi Ferenc Krisztián
Gyógyfű Kft.