Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Édesgyökér
Édesgyökér
Komló
Komló
Kukorica
Kukorica
Gyöngyvirág
Gyöngyvirág

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), tavaszi kankalin (1), Herbária története (1), immunerősítés (1), Agrárminisztérium (2), orvosi macskagyökér (1), 70 éves Herbária (1), főzet (1), MGYT (2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Szedd Magad levendula(1), tanfolyam (1), Nagy Balázs (1), tavaszi gyógynövények (3), bíborka és a varázsfőzet (1), lándzsás útifű használata (1), fertőtlenítés (3), Herbária Zrt. (1), homoktövis fogyasztása (1), pettyegetett tüdőfű (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), kamilla gyűjtése (1), tea (2), csipkebogyó fogyasztása (1), Szent István Egyetem (1), fagyöngy (2), gasztronómia (1), Herbária (4), zamatos turbolya (2), medvehagyma szezon (1), év tanyája (1), kiállítás (1), Herbária termékek (1), ehető vadnövények (1), Mecsek Tea(2), vízhajtó gyógynövények (1), étrend-kiegészítő (2), MATE (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövény feldolgozás (4), orbáncfű (3), oktatás (2), szamóca (1), golgotavirág (1), megfázás (1), levendula (2), Szőke András (1), kasvirág gyógyhatása (1), Nagy István (2), gyógynövény gyűjtés(6), fenyő (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), gyógynövény (7), gyermekláncfű(3), szárítmány-előállítók (1), nyugtató gyógynövény(1), homoktövis készítmények (1), kijárási korlátozás (1), támogatás (1), mesekönyv (1), kasvirág (1), svédcsepp (1), gyógynövénygasztronómia (1), koronavírus (1), Felsőoktatási szakképzés (3), OMÉK (3), medvehagyma(2), nyitott birtok (1), nyírfa (1), gyógynövény gyűjtés (2), kukoricabibe (1), CBD (2), Gyógyfű Kft teák (2), medvehagyma szedés (1), csalán (3), Ürmös Porta (2), tarackbúza (1), plakátpályázat (2), mezei zsurló (1), filmforgatás (1), Győrújfalu(2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), homoktövis (2), aromaterápia (2), komló (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), Fitoherb kft (1), fitoterápiás tanácsadás (1), tőzegáfonya (1), galagonya gyógyhatásai (1), citromfű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), forrázat (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya (2), szaporítóanyag előállítás (1), galagonya felhasználása (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), lándzsás útifű (1), GYSZT szakmai nap (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Receptek
Receptek
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
Aromaterápia
Aromaterápia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), tavaszi kankalin (1), Herbária története (1), immunerősítés (1), Agrárminisztérium (2), orvosi macskagyökér (1), 70 éves Herbária (1), főzet (1), MGYT (2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Szedd Magad levendula(1), tanfolyam (1), Nagy Balázs (1), tavaszi gyógynövények (3), bíborka és a varázsfőzet (1), lándzsás útifű használata (1), fertőtlenítés (3), Herbária Zrt. (1), homoktövis fogyasztása (1), pettyegetett tüdőfű (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), kamilla gyűjtése (1), tea (2), csipkebogyó fogyasztása (1), Szent István Egyetem (1), fagyöngy (2), gasztronómia (1), Herbária (4), zamatos turbolya (2), medvehagyma szezon (1), év tanyája (1), kiállítás (1), Herbária termékek (1), ehető vadnövények (1), Mecsek Tea(2), vízhajtó gyógynövények (1), étrend-kiegészítő (2), MATE (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövény feldolgozás (4), orbáncfű (3), oktatás (2), szamóca (1), golgotavirág (1), megfázás (1), levendula (2), Szőke András (1), kasvirág gyógyhatása (1), Nagy István (2), gyógynövény gyűjtés(6), fenyő (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), gyógynövény (7), gyermekláncfű(3), szárítmány-előállítók (1), nyugtató gyógynövény(1), homoktövis készítmények (1), kijárási korlátozás (1), támogatás (1), mesekönyv (1), kasvirág (1), svédcsepp (1), gyógynövénygasztronómia (1), koronavírus (1), Felsőoktatási szakképzés (3), OMÉK (3), medvehagyma(2), nyitott birtok (1), nyírfa (1), gyógynövény gyűjtés (2), kukoricabibe (1), CBD (2), Gyógyfű Kft teák (2), medvehagyma szedés (1), csalán (3), Ürmös Porta (2), tarackbúza (1), plakátpályázat (2), mezei zsurló (1), filmforgatás (1), Győrújfalu(2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), homoktövis (2), aromaterápia (2), komló (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), Fitoherb kft (1), fitoterápiás tanácsadás (1), tőzegáfonya (1), galagonya gyógyhatásai (1), citromfű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), forrázat (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya (2), szaporítóanyag előállítás (1), galagonya felhasználása (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), lándzsás útifű (1), GYSZT szakmai nap (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Dóczi Ferenc Krisztián
NATURLAND Magyarország Kft.
dm Kft.
Mecsek-Drog Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Sudár birtok
Héjjas Kertészet
CIG Production Kft.
AgroPerfekt
Pannonhalmi Főapátság
KarinaPlant Kft.
Herbária Zrt.
Mezőprodukt Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Gyógyfű Kft.
Fitodry Kft.