Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Hárs
Hárs
Lestyán
Lestyán
Ánizs
Ánizs
Kamilla  (Orvosi székfű)
Kamilla (Orvosi székfű)

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

GYSZT szakmai nap (1), oktatás (2), köptetők (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), orvosi macskagyökér (1), gyógynövény gyűjtés (2), tyúkhúr (1), medvehagyma szedés (1), homoktövis gyógyhatásai (2), komló (1), csipkebogyó fogyasztása (1), lándzsás útifű (1), gyógynövény (7), CBD (2), tavaszi kankalin (1), pettyegetett tüdőfű (1), tarackbúza (1), Ürmös Porta (2), Szent István Egyetem (1), tanfolyam (1), forrázat (2), vízhajtó gyógynövények (1), Mecsek Tea(2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), bíbor kasvirág (6), Herbária története (1), kijárási korlátozás (1), mezei zsurló (1), Szőke András (1), kukoricabibe (1), Herbária Zrt. (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Agrárminisztérium (2), év tanyája (1), fecskefű (1), homoktövis fogyasztása (1), nyugtató gyógynövény(1), étrend-kiegészítő (1), Nagy Balázs (1), főzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Naturland(4), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), galagonya gyógyhatásai (1), gyógynövény felhasználás (1), felfázás (1), koronavírus (1), OMÉK (3), szárítmány-előállítók (1), galagonya (2), citromfű (1), Fitoherb kft (1), csalán (3), Sudár birtok (5), fenyő (1), kiállítás (1), év gyógynövénye (7), kerek repkény (1), plakátpályázat (2), gasztronómia (1), gyógynövénytea(2), megfázás (1), tea (2), illatos ibolya (1), szaporítóanyag előállítás (1), filmforgatás (1), Herbária (4), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária termékek (1), orbáncfű (3), támogatás (1), mesekönyv (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Herbamesék (1), gyógynövény termesztés (7), illóolaj (2), kender (2), lándzsás útifű használata (1), svédcsepp (1), kökény (2), kasvirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény feldolgozás (4), gyógynövénygasztronómia (1), kamilla gyűjtése (1), fitoterápiás tanácsadás (1), kasvirág gyógyhatása (1), galagonya felhasználása (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kamilla(2), homoktövis (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), fitoterápia (1), tavaszi gyógynövények (3), húgyúti betegségek (1), aromaterápia (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Sudárné Boros Erzsébet (2)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Receptek
Receptek
Aromaterápia
Aromaterápia
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

GYSZT szakmai nap (1), oktatás (2), köptetők (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), orvosi macskagyökér (1), gyógynövény gyűjtés (2), tyúkhúr (1), medvehagyma szedés (1), homoktövis gyógyhatásai (2), komló (1), csipkebogyó fogyasztása (1), lándzsás útifű (1), gyógynövény (7), CBD (2), tavaszi kankalin (1), pettyegetett tüdőfű (1), tarackbúza (1), Ürmös Porta (2), Szent István Egyetem (1), tanfolyam (1), forrázat (2), vízhajtó gyógynövények (1), Mecsek Tea(2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), bíbor kasvirág (6), Herbária története (1), kijárási korlátozás (1), mezei zsurló (1), Szőke András (1), kukoricabibe (1), Herbária Zrt. (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Agrárminisztérium (2), év tanyája (1), fecskefű (1), homoktövis fogyasztása (1), nyugtató gyógynövény(1), étrend-kiegészítő (1), Nagy Balázs (1), főzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Naturland(4), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), galagonya gyógyhatásai (1), gyógynövény felhasználás (1), felfázás (1), koronavírus (1), OMÉK (3), szárítmány-előállítók (1), galagonya (2), citromfű (1), Fitoherb kft (1), csalán (3), Sudár birtok (5), fenyő (1), kiállítás (1), év gyógynövénye (7), kerek repkény (1), plakátpályázat (2), gasztronómia (1), gyógynövénytea(2), megfázás (1), tea (2), illatos ibolya (1), szaporítóanyag előállítás (1), filmforgatás (1), Herbária (4), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária termékek (1), orbáncfű (3), támogatás (1), mesekönyv (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Herbamesék (1), gyógynövény termesztés (7), illóolaj (2), kender (2), lándzsás útifű használata (1), svédcsepp (1), kökény (2), kasvirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény feldolgozás (4), gyógynövénygasztronómia (1), kamilla gyűjtése (1), fitoterápiás tanácsadás (1), kasvirág gyógyhatása (1), galagonya felhasználása (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kamilla(2), homoktövis (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), fitoterápia (1), tavaszi gyógynövények (3), húgyúti betegségek (1), aromaterápia (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Sudárné Boros Erzsébet (2)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
dm Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Gyógyfű Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Fitodry Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Héjjas Kertészet
AgroPerfekt
Sudár birtok
Mecsek-Drog Kft.
Mezőprodukt Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
CIG Production Kft.
KarinaPlant Kft.
Herbária Zrt.