Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Kömény
Kömény
Citromfű
Citromfű
Szelídgesztenye
Szelídgesztenye
Hárs
Hárs

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

tavaszi kankalin (1), felfázás (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária Zrt. (1), Herbamesék (1), gasztronómia (1), Ürmös Porta (2), CBD (2), kamilla(2), gyógynövény felhasználás (1), gyógynövénygasztronómia (1), levendula (2), golgotavirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Nyílt nap(1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), medvehagyma(2), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Nagy István (2), kakukkfű gyógyhatásai (1), kerek repkény (1), EUROPAM (3), Pannonhalmi Főapátság (4), gyermekláncfű(3), megfázás (1), gyógynövénytea(2), Herbária története (1), kiállítás (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kasvirág (1), étrend-kiegészítő (2), mesekönyv (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), immunerősítés (1), forrázat (2), szamóca (1), illóolaj (2), Szent István Egyetem (1), tőzegáfonya (1), illatos ibolya (1), aranyvessző (1), kukoricabibe (1), mezei zsurló (1), köptetők (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), vízhajtó gyógynövények (1), tea (2), Naturland(4), Szőke András (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), ehető vadnövények (1), bíbor kasvirág (6), nyitott birtok (1), 70 éves Herbária (1), Herbária (4), koronavírus (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), oktatás (2), zamatos turbolya (2), húgyúti betegségek (1), orbáncfű (3), nyírfa (1), csipkebogyó fogyasztása (1), bíborka és a varázsfőzet (1), plakátpályázat (2), fitoterápiás tanácsadás (1), gyógynövény feldolgozás (4), filmforgatás (1), kijárási korlátozás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), pettyegetett tüdőfű (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Sudárné Boros Erzsébet (2), Felsőoktatási szakképzés (3), homoktövis (2), gyógynövény gyűjtés (2), támogatás (1), orvosi macskagyökér (1), Sudár birtok (5), Szedd Magad levendula(1), fecskefű (1), fagyöngy (2), Nagy Balázs (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), főzet (1), GYSZT szakmai nap (1), lándzsás útifű használata (1), medvehagyma szezon (1), MATE (2), csalán (3), tanfolyam (1), aromaterápia (2), Gyógyfű Kft teák (2), komló (1), kender (2), fenyő (1), tyúkhúr (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Receptek
Receptek
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

tavaszi kankalin (1), felfázás (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbária Zrt. (1), Herbamesék (1), gasztronómia (1), Ürmös Porta (2), CBD (2), kamilla(2), gyógynövény felhasználás (1), gyógynövénygasztronómia (1), levendula (2), golgotavirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Nyílt nap(1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), medvehagyma(2), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Nagy István (2), kakukkfű gyógyhatásai (1), kerek repkény (1), EUROPAM (3), Pannonhalmi Főapátság (4), gyermekláncfű(3), megfázás (1), gyógynövénytea(2), Herbária története (1), kiállítás (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kasvirág (1), étrend-kiegészítő (2), mesekönyv (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), immunerősítés (1), forrázat (2), szamóca (1), illóolaj (2), Szent István Egyetem (1), tőzegáfonya (1), illatos ibolya (1), aranyvessző (1), kukoricabibe (1), mezei zsurló (1), köptetők (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), vízhajtó gyógynövények (1), tea (2), Naturland(4), Szőke András (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), ehető vadnövények (1), bíbor kasvirág (6), nyitott birtok (1), 70 éves Herbária (1), Herbária (4), koronavírus (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), oktatás (2), zamatos turbolya (2), húgyúti betegségek (1), orbáncfű (3), nyírfa (1), csipkebogyó fogyasztása (1), bíborka és a varázsfőzet (1), plakátpályázat (2), fitoterápiás tanácsadás (1), gyógynövény feldolgozás (4), filmforgatás (1), kijárási korlátozás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), pettyegetett tüdőfű (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Sudárné Boros Erzsébet (2), Felsőoktatási szakképzés (3), homoktövis (2), gyógynövény gyűjtés (2), támogatás (1), orvosi macskagyökér (1), Sudár birtok (5), Szedd Magad levendula(1), fecskefű (1), fagyöngy (2), Nagy Balázs (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), főzet (1), GYSZT szakmai nap (1), lándzsás útifű használata (1), medvehagyma szezon (1), MATE (2), csalán (3), tanfolyam (1), aromaterápia (2), Gyógyfű Kft teák (2), komló (1), kender (2), fenyő (1), tyúkhúr (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Fitodry Kft.
Gyógyfű Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
Mezőprodukt Kft.
Sudár birtok
KarinaPlant Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Herbária Zrt.
Mecsek-Drog Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
AgroPerfekt
Pannonhalmi Főapátság
dm Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
NATURLAND Magyarország Kft.
Héjjas Kertészet
CIG Production Kft.