Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Borsosmenta
Borsosmenta
Sáfrányszeklice
Sáfrányszeklice
Fehér üröm
Fehér üröm
Dió
Dió

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

gyógynövény feldolgozás (4), OMÉK (3), gasztronómia (1), szárítmány-előállítók (1), CBD (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés(6), Naturland(4), Herbária története (1), Nagy István (2), ehető vadnövények (1), megfázás (1), pettyegetett tüdőfű (1), vízhajtó gyógynövények (1), kijárási korlátozás (1), filmforgatás (1), koronavírus (1), Szedd Magad levendula(1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), csalán (3), húgyúti betegségek (1), fenyő (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény gyűjtés (2), 70 éves Herbária (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), golgotavirág (1), kender (2), homoktövis gyógyhatásai (2), kökény (2), immunerősítés (1), tea (2), Herbária termékek (1), kerek repkény (1), Győrújfalu(2), Sudárné Boros Erzsébet (2), galagonya gyógyhatásai (1), Szőke András (1), gyógynövény termesztés (7), homoktövis (2), támogatás (1), aromaterápia (2), bíbor kasvirág (6), komló (1), nyírfa (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), fertőtlenítés (3), illóolaj (2), Mecsek Tea(2), fagyöngy (2), medvehagyma(2), fitoterápia (1), szamóca (1), Szent István Egyetem (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kamilla gyűjtése (1), GYSZT szakmai nap (1), homoktövis fogyasztása (1), Nyílt nap(1), lándzsás útifű (1), citromfű (1), Ürmös Porta (2), Gyógy- és fűszernövények szak (1), medvehagyma szezon (1), oktatás (2), kasvirág (1), Herbária Zrt. (1), svédcsepp (1), tavaszi gyógynövények (3), Nagy Balázs (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tarackbúza (1), MGYT (2), nyugtató gyógynövény(1), medvehagyma szedés (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény felhasználás (1), kiállítás (1), felfázás (1), főzet (1), nyitott birtok (1), Agrárminisztérium (2), Fitoherb kft (1), Felsőoktatási szakképzés (3), tanfolyam (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tavaszi kankalin (1), szaporítóanyag előállítás (1), gyógynövény (7), kamilla(2), aranyvessző (1), kukoricabibe (1), tőzegáfonya (1), év gyógynövénye (7), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), plakátpályázat (2), homoktövis készítmények (1), év tanyája (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Receptek
Receptek
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Aromaterápia
Aromaterápia
Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

gyógynövény feldolgozás (4), OMÉK (3), gasztronómia (1), szárítmány-előállítók (1), CBD (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés(6), Naturland(4), Herbária története (1), Nagy István (2), ehető vadnövények (1), megfázás (1), pettyegetett tüdőfű (1), vízhajtó gyógynövények (1), kijárási korlátozás (1), filmforgatás (1), koronavírus (1), Szedd Magad levendula(1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), csalán (3), húgyúti betegségek (1), fenyő (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény gyűjtés (2), 70 éves Herbária (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), golgotavirág (1), kender (2), homoktövis gyógyhatásai (2), kökény (2), immunerősítés (1), tea (2), Herbária termékek (1), kerek repkény (1), Győrújfalu(2), Sudárné Boros Erzsébet (2), galagonya gyógyhatásai (1), Szőke András (1), gyógynövény termesztés (7), homoktövis (2), támogatás (1), aromaterápia (2), bíbor kasvirág (6), komló (1), nyírfa (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), fertőtlenítés (3), illóolaj (2), Mecsek Tea(2), fagyöngy (2), medvehagyma(2), fitoterápia (1), szamóca (1), Szent István Egyetem (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kamilla gyűjtése (1), GYSZT szakmai nap (1), homoktövis fogyasztása (1), Nyílt nap(1), lándzsás útifű (1), citromfű (1), Ürmös Porta (2), Gyógy- és fűszernövények szak (1), medvehagyma szezon (1), oktatás (2), kasvirág (1), Herbária Zrt. (1), svédcsepp (1), tavaszi gyógynövények (3), Nagy Balázs (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tarackbúza (1), MGYT (2), nyugtató gyógynövény(1), medvehagyma szedés (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény felhasználás (1), kiállítás (1), felfázás (1), főzet (1), nyitott birtok (1), Agrárminisztérium (2), Fitoherb kft (1), Felsőoktatási szakképzés (3), tanfolyam (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tavaszi kankalin (1), szaporítóanyag előállítás (1), gyógynövény (7), kamilla(2), aranyvessző (1), kukoricabibe (1), tőzegáfonya (1), év gyógynövénye (7), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), plakátpályázat (2), homoktövis készítmények (1), év tanyája (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Pannonhalmi Főapátság
Héjjas Kertészet
dm Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
NATURLAND Magyarország Kft.
Fitodry Kft.
KarinaPlant Kft.
Mecsek-Drog Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Sudár birtok
Mezőprodukt Kft.
Herbária Zrt.
CIG Production Kft.
Gyógyfű Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
AgroPerfekt