Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Ginzeng
Ginzeng
Citromfű
Citromfű
Kamilla  (Orvosi székfű)
Kamilla (Orvosi székfű)
Gyöngyvirág
Gyöngyvirág

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

svédcsepp (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), OMÉK (3), tanfolyam (1), golgotavirág (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Szent István Egyetem (1), medvehagyma szezon (1), tyúkhúr (1), Ürmös Porta (2), immunerősítés (1), tavaszi gyógynövények (3), kasvirág (1), filmforgatás (1), gyógynövény gyűjtés (2), kökény (2), CBD (2), fenyő (1), Agrárminisztérium (2), zamatos turbolya (2), MGYT (2), kamilla gyűjtése (1), homoktövis fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), oktatás (2), gyógynövény feldolgozás (4), kijárási korlátozás (1), gyógynövény felhasználás (1), orvosi macskagyökér (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), homoktövis (2), pettyegetett tüdőfű (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Naturland(4), Herbária Zrt. (1), gyógynövény gyűjtés(6), Nagy István (2), levendula (2), orbáncfű (3), vízhajtó gyógynövények (1), Gyógyfű Kft teák (2), kiállítás (1), citromfű (1), kukoricabibe (1), támogatás (1), illóolaj (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), koronavírus (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), GYSZT szakmai nap (1), csalán (3), gasztronómia (1), aranyvessző (1), galagonya gyógyhatásai (1), Herbária (4), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyógynövénytea(2), fertőtlenítés (3), tarackbúza (1), Herbária termékek (1), 70 éves Herbária (1), MATE (2), fitoterápiás tanácsadás (1), szaporítóanyag előállítás (1), lándzsás útifű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), illatos ibolya (1), fagyöngy (2), Szentes (1), Nyílt nap(1), nyitott birtok (1), nyírfa (1), plakátpályázat (2), kender (2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), nyugtató gyógynövény(1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), szamóca (1), Győrújfalu(2), Herbamesék (1), főzet (1), ehető vadnövények (1), Sudár birtok (5), lándzsás útifű használata (1), kamilla(2), kerek repkény (1), év gyógynövénye (7), medvehagyma(2), galagonya felhasználása (1), gyógynövény (7), Nagy Balázs (1), fitoterápia (1), gyógynövénygasztronómia (1), Felsőoktatási szakképzés (3), forrázat (2), komló (1), étrend-kiegészítő (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

svédcsepp (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), OMÉK (3), tanfolyam (1), golgotavirág (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Szent István Egyetem (1), medvehagyma szezon (1), tyúkhúr (1), Ürmös Porta (2), immunerősítés (1), tavaszi gyógynövények (3), kasvirág (1), filmforgatás (1), gyógynövény gyűjtés (2), kökény (2), CBD (2), fenyő (1), Agrárminisztérium (2), zamatos turbolya (2), MGYT (2), kamilla gyűjtése (1), homoktövis fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), oktatás (2), gyógynövény feldolgozás (4), kijárási korlátozás (1), gyógynövény felhasználás (1), orvosi macskagyökér (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), homoktövis (2), pettyegetett tüdőfű (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Naturland(4), Herbária Zrt. (1), gyógynövény gyűjtés(6), Nagy István (2), levendula (2), orbáncfű (3), vízhajtó gyógynövények (1), Gyógyfű Kft teák (2), kiállítás (1), citromfű (1), kukoricabibe (1), támogatás (1), illóolaj (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), koronavírus (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), GYSZT szakmai nap (1), csalán (3), gasztronómia (1), aranyvessző (1), galagonya gyógyhatásai (1), Herbária (4), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyógynövénytea(2), fertőtlenítés (3), tarackbúza (1), Herbária termékek (1), 70 éves Herbária (1), MATE (2), fitoterápiás tanácsadás (1), szaporítóanyag előállítás (1), lándzsás útifű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), illatos ibolya (1), fagyöngy (2), Szentes (1), Nyílt nap(1), nyitott birtok (1), nyírfa (1), plakátpályázat (2), kender (2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), nyugtató gyógynövény(1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), szamóca (1), Győrújfalu(2), Herbamesék (1), főzet (1), ehető vadnövények (1), Sudár birtok (5), lándzsás útifű használata (1), kamilla(2), kerek repkény (1), év gyógynövénye (7), medvehagyma(2), galagonya felhasználása (1), gyógynövény (7), Nagy Balázs (1), fitoterápia (1), gyógynövénygasztronómia (1), Felsőoktatási szakképzés (3), forrázat (2), komló (1), étrend-kiegészítő (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Mecsek-Drog Kft.
CIG Production Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
AgroPerfekt
KarinaPlant Kft.
Gyógyfű Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Héjjas Kertészet
Pannonhalmi Főapátság
Fitodry Kft.
Sudár birtok
Mezőprodukt Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Herbária Zrt.
Mohos Gyógynövény Lepárló
ESBANA/IFC Group Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
dm Kft.