Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Málna
Málna
Orbáncfű
Orbáncfű
Pitypang
Pitypang
Komló
Komló

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

Győrújfalu(2), év gyógynövénye (7), felfázás (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kasvirág (1), forrázat (2), kamilla gyűjtése (1), EUROPAM (3), szamóca (1), medvehagyma szezon (1), lándzsás útifű használata (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), fitoterápiás tanácsadás (1), köptetők (1), galagonya felhasználása (1), mesekönyv (1), húgyúti betegségek (1), kukoricabibe (1), Szentes (1), tanfolyam (1), nyitott birtok (1), golgotavirág (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövény gyűjtés(6), tavaszi gyógynövények (3), kiállítás (1), lándzsás útifű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), pettyegetett tüdőfű (1), szárítmány-előállítók (1), 70 éves Herbária (1), főzet (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Mecsek Tea(2), galagonya (2), homoktövis fogyasztása (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), MGYT (2), gyermekláncfű(3), illóolaj (2), kamilla(2), Herbamesék (1), csalán (3), aranyvessző (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kasvirág gyógyhatása (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Nagy Balázs (1), Fitoherb kft (1), gyógynövény gyűjtés (2), OMÉK (3), tyúkhúr (1), gasztronómia (1), aromaterápia (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), Szedd Magad levendula(1), orvosi macskagyökér (1), Nyílt nap(1), svédcsepp (1), medvehagyma(2), Herbária termékek (1), gyógynövény felhasználás (1), CBD (2), kerek repkény (1), tea (2), komló (1), filmforgatás (1), vízhajtó gyógynövények (1), kijárási korlátozás (1), gyógynövénygasztronómia (1), csipkebogyó fogyasztása (1), medvehagyma szedés (1), gyógynövény termesztés (7), Felsőoktatási szakképzés (3), orbáncfű (3), zamatos turbolya (2), plakátpályázat (2), immunerősítés (1), koronavírus (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), gyógynövény (7), gyógynövény feldolgozás (4), Herbária története (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), támogatás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), levendula (2), Szőke András (1), kender (2), tavaszi kankalin (1), Herbária (4), Szent István Egyetem (1), homoktövis készítmények (1), Nagy István (2), Herbária Zrt. (1), gyógynövénytea(2), MATE (2), oktatás (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Receptek
Receptek
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Győrújfalu(2), év gyógynövénye (7), felfázás (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kasvirág (1), forrázat (2), kamilla gyűjtése (1), EUROPAM (3), szamóca (1), medvehagyma szezon (1), lándzsás útifű használata (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), fitoterápiás tanácsadás (1), köptetők (1), galagonya felhasználása (1), mesekönyv (1), húgyúti betegségek (1), kukoricabibe (1), Szentes (1), tanfolyam (1), nyitott birtok (1), golgotavirág (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövény gyűjtés(6), tavaszi gyógynövények (3), kiállítás (1), lándzsás útifű (1), Pannonhalmi Főapátság (4), pettyegetett tüdőfű (1), szárítmány-előállítók (1), 70 éves Herbária (1), főzet (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Mecsek Tea(2), galagonya (2), homoktövis fogyasztása (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), MGYT (2), gyermekláncfű(3), illóolaj (2), kamilla(2), Herbamesék (1), csalán (3), aranyvessző (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kasvirág gyógyhatása (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Nagy Balázs (1), Fitoherb kft (1), gyógynövény gyűjtés (2), OMÉK (3), tyúkhúr (1), gasztronómia (1), aromaterápia (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), Szedd Magad levendula(1), orvosi macskagyökér (1), Nyílt nap(1), svédcsepp (1), medvehagyma(2), Herbária termékek (1), gyógynövény felhasználás (1), CBD (2), kerek repkény (1), tea (2), komló (1), filmforgatás (1), vízhajtó gyógynövények (1), kijárási korlátozás (1), gyógynövénygasztronómia (1), csipkebogyó fogyasztása (1), medvehagyma szedés (1), gyógynövény termesztés (7), Felsőoktatási szakképzés (3), orbáncfű (3), zamatos turbolya (2), plakátpályázat (2), immunerősítés (1), koronavírus (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), gyógynövény (7), gyógynövény feldolgozás (4), Herbária története (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), támogatás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), levendula (2), Szőke András (1), kender (2), tavaszi kankalin (1), Herbária (4), Szent István Egyetem (1), homoktövis készítmények (1), Nagy István (2), Herbária Zrt. (1), gyógynövénytea(2), MATE (2), oktatás (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Herbária Zrt.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Sudár birtok
Mecsek-Drog Kft.
Gyógyfű Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
CIG Production Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Györgytea - Pharmaherb Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
KarinaPlant Kft.
Mezőprodukt Kft.
Fitodry Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Héjjas Kertészet
Pannonhalmi Főapátság
AgroPerfekt
dm Kft.