Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Zsálya - Orvosi zsálya
Zsálya - Orvosi zsálya
Ziliz - Orvosi ziliz
Ziliz - Orvosi ziliz
Galagonya
Galagonya
Zsurló - Mezei zsurló
Zsurló - Mezei zsurló

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

vízhajtó gyógynövények (1), kender (2), gyógynövény gyűjtés (2), Szőke András (1), koronavírus (1), Győrújfalu(2), csipkebogyó fogyasztása (1), felfázás (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), orvosi macskagyökér (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), homoktövis fogyasztása (1), komló (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), golgotavirág (1), orbáncfű (3), Sudár birtok (5), Nagy István (2), Szent István Egyetem (1), aranyvessző (1), támogatás (1), svédcsepp (1), Gyógyfű Kft teák (2), gyermekláncfű(3), csalán (3), tyúkhúr (1), nyugtató gyógynövény(1), Ürmös Porta (2), nyitott birtok (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), étrend-kiegészítő (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbamesék (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla(2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), szaporítóanyag előállítás (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), plakátpályázat (2), tarackbúza (1), gasztronómia (1), mezei zsurló (1), gyógynövény termesztés (7), GYSZT szakmai nap (1), tavaszi kankalin (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), kerek repkény (1), medvehagyma szedés (1), galagonya (2), MGYT (2), Herbária (4), gyógynövény (7), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), nyírfa (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövény felhasználás (1), tavaszi gyógynövények (3), medvehagyma(2), zamatos turbolya (2), tőzegáfonya (1), Szentes (1), galagonya gyógyhatásai (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), illóolaj (2), fecskefű (1), Fitoherb kft (1), 70 éves Herbária (1), kasvirág gyógyhatása (1), Naturland(4), kasvirág (1), kamilla gyűjtése (1), Herbária története (1), lándzsás útifű (1), Szedd Magad levendula(1), fitoterápiás tanácsadás (1), ehető vadnövények (1), Agrárminisztérium (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), bíborka és a varázsfőzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), főzet (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), lándzsás útifű használata (1), kukoricabibe (1), Nyílt nap(1), fitoterápia (1), tea (2), forrázat (2), homoktövis gyógyhatásai (2), Nagy Balázs (1), homoktövis készítmények (1), szamóca (1), Mecsek Tea(2), köptetők (1), gyógynövénygasztronómia (1), Herbária Zrt. (1), Herbária termékek (1), Pannonhalmi Főapátság (4), fertőtlenítés (3)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

vízhajtó gyógynövények (1), kender (2), gyógynövény gyűjtés (2), Szőke András (1), koronavírus (1), Győrújfalu(2), csipkebogyó fogyasztása (1), felfázás (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), orvosi macskagyökér (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), homoktövis fogyasztása (1), komló (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), golgotavirág (1), orbáncfű (3), Sudár birtok (5), Nagy István (2), Szent István Egyetem (1), aranyvessző (1), támogatás (1), svédcsepp (1), Gyógyfű Kft teák (2), gyermekláncfű(3), csalán (3), tyúkhúr (1), nyugtató gyógynövény(1), Ürmös Porta (2), nyitott birtok (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), étrend-kiegészítő (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbamesék (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla(2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), szaporítóanyag előállítás (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), plakátpályázat (2), tarackbúza (1), gasztronómia (1), mezei zsurló (1), gyógynövény termesztés (7), GYSZT szakmai nap (1), tavaszi kankalin (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), kerek repkény (1), medvehagyma szedés (1), galagonya (2), MGYT (2), Herbária (4), gyógynövény (7), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), nyírfa (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövény felhasználás (1), tavaszi gyógynövények (3), medvehagyma(2), zamatos turbolya (2), tőzegáfonya (1), Szentes (1), galagonya gyógyhatásai (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), illóolaj (2), fecskefű (1), Fitoherb kft (1), 70 éves Herbária (1), kasvirág gyógyhatása (1), Naturland(4), kasvirág (1), kamilla gyűjtése (1), Herbária története (1), lándzsás útifű (1), Szedd Magad levendula(1), fitoterápiás tanácsadás (1), ehető vadnövények (1), Agrárminisztérium (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), bíborka és a varázsfőzet (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), főzet (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), lándzsás útifű használata (1), kukoricabibe (1), Nyílt nap(1), fitoterápia (1), tea (2), forrázat (2), homoktövis gyógyhatásai (2), Nagy Balázs (1), homoktövis készítmények (1), szamóca (1), Mecsek Tea(2), köptetők (1), gyógynövénygasztronómia (1), Herbária Zrt. (1), Herbária termékek (1), Pannonhalmi Főapátság (4), fertőtlenítés (3)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

AgroPerfekt
NATURLAND Magyarország Kft.
Mezőprodukt Kft.
Mecsek-Drog Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
KarinaPlant Kft.
Sudár birtok
Mohos Gyógynövény Lepárló
Pannonhalmi Főapátság
Héjjas Kertészet
Fitodry Kft.
Gyógyfű Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Györgytea - Pharmaherb Kft.
dm Kft.
Herbária Zrt.
CIG Production Kft.