Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Gyöngyvirág
Gyöngyvirág
Páfrányfenyő
Páfrányfenyő
Mustár
Mustár
Zsálya - Orvosi zsálya
Zsálya - Orvosi zsálya

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

tavaszi gyógynövények (3), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kerek repkény (1), szárítmány-előállítók (1), felfázás (1), filmforgatás (1), csipkebogyó fogyasztása (1), tőzegáfonya (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövény (7), Sudárné Boros Erzsébet (2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tyúkhúr (1), kukoricabibe (1), illóolaj (2), MGYT (2), orbáncfű (3), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), homoktövis készítmények (1), galagonya felhasználása (1), aromaterápia (2), gyógynövény gyűjtés(6), medvehagyma szezon (1), lándzsás útifű (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövény gyűjtés (2), vízhajtó gyógynövények (1), támogatás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft teák (2), bíbor kasvirág (6), tea (2), lándzsás útifű használata (1), orvosi macskagyökér (1), mesekönyv (1), tarackbúza (1), Fitoherb kft (1), Herbária termékek (1), 70 éves Herbária (1), gyógynövénygasztronómia (1), oktatás (2), étrend-kiegészítő (1), golgotavirág (1), Mecsek Tea(2), fertőtlenítés (3), plakátpályázat (2), Nagy Balázs (1), nyugtató gyógynövény(1), koronavírus (1), gyógynövény termesztés (7), kijárási korlátozás (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), forrázat (2), tanfolyam (1), csalán (3), Nagy István (2), fenyő (1), CBD (2), immunerősítés (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), aranyvessző (1), év gyógynövénye (7), Nyílt nap(1), kamilla(2), húgyúti betegségek (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), gyógynövény felhasználás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), medvehagyma(2), citromfű (1), homoktövis (2), pettyegetett tüdőfű (1), Herbária Zrt. (1), kender (2), homoktövis fogyasztása (1), Szedd Magad levendula(1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), OMÉK (3), medvehagyma szedés (1), Ürmös Porta (2), Herbamesék (1), Szentes (1), Szőke András (1), MATE (2), GYSZT szakmai nap (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Győrújfalu(2), Herbária története (1), Pannonhalmi Főapátság (4), zamatos turbolya (2), köptetők (1), Sudár birtok (5), fitoterápia (1), kökény (2), gyermekláncfű(3), Naturland(4), ültetvénytelepítési támogatás (1), Herbária (4)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

tavaszi gyógynövények (3), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kerek repkény (1), szárítmány-előállítók (1), felfázás (1), filmforgatás (1), csipkebogyó fogyasztása (1), tőzegáfonya (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövény (7), Sudárné Boros Erzsébet (2), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tyúkhúr (1), kukoricabibe (1), illóolaj (2), MGYT (2), orbáncfű (3), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), homoktövis készítmények (1), galagonya felhasználása (1), aromaterápia (2), gyógynövény gyűjtés(6), medvehagyma szezon (1), lándzsás útifű (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövény gyűjtés (2), vízhajtó gyógynövények (1), támogatás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft teák (2), bíbor kasvirág (6), tea (2), lándzsás útifű használata (1), orvosi macskagyökér (1), mesekönyv (1), tarackbúza (1), Fitoherb kft (1), Herbária termékek (1), 70 éves Herbária (1), gyógynövénygasztronómia (1), oktatás (2), étrend-kiegészítő (1), golgotavirág (1), Mecsek Tea(2), fertőtlenítés (3), plakátpályázat (2), Nagy Balázs (1), nyugtató gyógynövény(1), koronavírus (1), gyógynövény termesztés (7), kijárási korlátozás (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), forrázat (2), tanfolyam (1), csalán (3), Nagy István (2), fenyő (1), CBD (2), immunerősítés (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), aranyvessző (1), év gyógynövénye (7), Nyílt nap(1), kamilla(2), húgyúti betegségek (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), gyógynövény felhasználás (1), bíborka és a varázsfőzet (1), medvehagyma(2), citromfű (1), homoktövis (2), pettyegetett tüdőfű (1), Herbária Zrt. (1), kender (2), homoktövis fogyasztása (1), Szedd Magad levendula(1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), OMÉK (3), medvehagyma szedés (1), Ürmös Porta (2), Herbamesék (1), Szentes (1), Szőke András (1), MATE (2), GYSZT szakmai nap (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Győrújfalu(2), Herbária története (1), Pannonhalmi Főapátság (4), zamatos turbolya (2), köptetők (1), Sudár birtok (5), fitoterápia (1), kökény (2), gyermekláncfű(3), Naturland(4), ültetvénytelepítési támogatás (1), Herbária (4)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Héjjas Kertészet
Mezőprodukt Kft.
Mecsek-Drog Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Herbária Zrt.
dm Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
AgroPerfekt
CIG Production Kft.
Gyógyfű Kft.
Fitodry Kft.
Sudár birtok
NATURLAND Magyarország Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Dóczi Ferenc Krisztián
KarinaPlant Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Mohos Gyógynövény Lepárló