Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Körömvirág
Körömvirág
Vadgesztenye
Vadgesztenye
Gyöngyvirág
Gyöngyvirág
Aranyvessző
Aranyvessző

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

filmforgatás (1), év tanyája (1), gyógynövénygasztronómia (1), Felsőoktatási szakképzés (3), felfázás (1), Gyógyfű Kft teák (2), kerek repkény (1), mezei zsurló (1), oktatás (2), tavaszi kankalin (1), Naturland(4), OMÉK (3), gasztronómia (1), galagonya (2), aranyvessző (1), gyógynövény termesztés (7), vízhajtó gyógynövények (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyógynövénytea(2), mesekönyv (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbária (4), bíbor kasvirág (6), EUROPAM (3), galagonya gyógyhatásai (1), homoktövis készítmények (1), lándzsás útifű (1), gyermekláncfű(3), húgyúti betegségek (1), fenyő (1), nyugtató gyógynövény(1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), csalán (3), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), pettyegetett tüdőfű (1), gyógynövény felhasználás (1), immunerősítés (1), zamatos turbolya (2), fagyöngy (2), megfázás (1), medvehagyma szezon (1), homoktövis fogyasztása (1), Agrárminisztérium (2), tarackbúza (1), Nyílt nap(1), Ürmös Porta (2), GYSZT szakmai nap (1), tanfolyam (1), kamilla gyűjtése (1), tőzegáfonya (1), MGYT (2), orvosi macskagyökér (1), Szentes (1), kasvirág (1), levendula (2), kökény (2), fitoterápiás tanácsadás (1), orbáncfű (3), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Pannonhalmi Főapátság (4), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyírfa (1), illatos ibolya (1), gyógynövény gyűjtés (2), köptetők (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), Nagy István (2), Szedd Magad levendula(1), Mecsek Tea(2), tyúkhúr (1), szaporítóanyag előállítás (1), citromfű (1), forrázat (2), Szőke András (1), lándzsás útifű használata (1), kamilla(2), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), ehető vadnövények (1), Nagy Balázs (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), Győrújfalu(2), fertőtlenítés (3), CBD (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), galagonya felhasználása (1), Fitoherb kft (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), fecskefű (1), Szent István Egyetem (1), fitoterápia (1), homoktövis (2), nyitott birtok (1), bíborka és a varázsfőzet (1), komló (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Herbária története (1), csipkebogyó fogyasztása (1), tavaszi gyógynövények (3), gyógynövény gyűjtés(6)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Aromaterápia
Aromaterápia
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

filmforgatás (1), év tanyája (1), gyógynövénygasztronómia (1), Felsőoktatási szakképzés (3), felfázás (1), Gyógyfű Kft teák (2), kerek repkény (1), mezei zsurló (1), oktatás (2), tavaszi kankalin (1), Naturland(4), OMÉK (3), gasztronómia (1), galagonya (2), aranyvessző (1), gyógynövény termesztés (7), vízhajtó gyógynövények (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyógynövénytea(2), mesekönyv (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbária (4), bíbor kasvirág (6), EUROPAM (3), galagonya gyógyhatásai (1), homoktövis készítmények (1), lándzsás útifű (1), gyermekláncfű(3), húgyúti betegségek (1), fenyő (1), nyugtató gyógynövény(1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), csalán (3), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), pettyegetett tüdőfű (1), gyógynövény felhasználás (1), immunerősítés (1), zamatos turbolya (2), fagyöngy (2), megfázás (1), medvehagyma szezon (1), homoktövis fogyasztása (1), Agrárminisztérium (2), tarackbúza (1), Nyílt nap(1), Ürmös Porta (2), GYSZT szakmai nap (1), tanfolyam (1), kamilla gyűjtése (1), tőzegáfonya (1), MGYT (2), orvosi macskagyökér (1), Szentes (1), kasvirág (1), levendula (2), kökény (2), fitoterápiás tanácsadás (1), orbáncfű (3), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Pannonhalmi Főapátság (4), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyírfa (1), illatos ibolya (1), gyógynövény gyűjtés (2), köptetők (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), Nagy István (2), Szedd Magad levendula(1), Mecsek Tea(2), tyúkhúr (1), szaporítóanyag előállítás (1), citromfű (1), forrázat (2), Szőke András (1), lándzsás útifű használata (1), kamilla(2), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), ehető vadnövények (1), Nagy Balázs (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), Győrújfalu(2), fertőtlenítés (3), CBD (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), galagonya felhasználása (1), Fitoherb kft (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), fecskefű (1), Szent István Egyetem (1), fitoterápia (1), homoktövis (2), nyitott birtok (1), bíborka és a varázsfőzet (1), komló (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), Herbária története (1), csipkebogyó fogyasztása (1), tavaszi gyógynövények (3), gyógynövény gyűjtés(6)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Herbária Zrt.
NATURLAND Magyarország Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
dm Kft.
Mezőprodukt Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Mecsek-Drog Kft.
KarinaPlant Kft.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
AgroPerfekt
Gyógyfű Kft.
Fitodry Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Héjjas Kertészet
Sudár birtok
CIG Production Kft.